Eljött a nagy nap november 9......uhuhuhuhuhuhu
hajnalban 6-kor indult a gépünk, életemben nem utaztam még repülővel előtte, itt volt az ideje hogy kipróbáljam magam repcsin is :).
Kezdem azzal, hogy előző hajnalban már 4-kor felkeltem bechekkoltam, felszálltam leszálltam megérkeztem stb. (ezt álmodtam), de hamar rájöttem hogy csak álom volt...
Na ennyit előzetesen.
2-kor indultunk Tószegről, első utunk a ferihegy 2re vezetett mert faterral egy kicsit elbeszéltünk egymás mellett és ő azt hitte hogy onnan indul a gépünk, de nem az F1ről :), úgyhogy jól kezdődött az út.
Ennek ellenére időben odaértünk Ferihegy 1-re, ahol azzal kellett szembesülnöm, hogy a kézipoggyászom nem fér bele a megadott keretbe :)....
Megoldás: Kiveszed a kisbőröndből a laptopot és a chekkolásnál csak azt mutatod, és méreted le, így megúszod hogy fizetned kelljen sokat... Mikor a kapunál ellenőriztek ott már minden az eredeti állapotáb raktam vissza mintha a kishölgy így engedett volna utamra a chek után :)
Én simán átmentem az átvilágításon, meg a fémérzékelőn, de szegény Dalmácskámat lekapcsolták, a csizmája miatt, így visszaküldték és levetették vele, és a csizát is átvilágították.
Kapott egy kék szemeteszacsit a lábára és abban várta a csizmáját :) (képet mellékelem)
Én egyből lekaptam, csak az volt a gond hogy olyan helyen fényképeztem ahol nem lett volna szabad, így volt egy kis összetűzésem a biztonságiakkal, de megérte ezért a képért :)...
Csináltam még néhány képet a várakozásról, meg a repülőn, de nem mertem kocskáztatni hogy felszálláskor is próbálkozzak :) (ki is kapcsoltam "A telefonom")
A repülőn dugult 1 picit a fülem, de minden ok volt azon kívül, láttam hajót a tengeren, a kapitány mondta hogy 11ezer méter magasan voltunk és -64fok volt fenn, érdekes....
Lutonra érkeztünk, ott szembesültem először azzal, hogy nagyon furcsa a fülemnek a kiejtés, mivel a passport controll-nál kérték hogy vegyem le a sapkát, de csak másodjára fogtam fel..majd bele kell jönni.
Egy srác várt minket aki elvitt a szállásra, az előre megbeszéltekkel ellentétben nem oda kerültünk ahova gondoltuk, mivel jött egy olyan lehetőség hogy közelebb költözhetünk a nyelvsulihoz, és mi éltünk is a lehetőséggel, utólag sem bántam meg, igen fasza a szoba meg a kecó is.
Következő jelentkezésemkor rakok fel képeket is a lakásról....
A lakás a "Mark Rd.-on van", milyen stílszerű fogattatás...
Konkrétan a ház kívülről:
Amelyik ablak mögöttem van ott alszunk a Dalmácskával.....
Néhány kép a szobáról:
Kb ebben a környezetben fogunk élni egy ideig........
Feltolok még néhány képet beltérről is:
Ez a folyosó vezet a szobánkból a konyhába meg a fürdőbe.
A konyha:
A lakás igen kellemes meglepetés volt mindkettőnknek.
2008. november 9., vasárnap
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)